2012 április 25, szerda

A lélek önpusztító extázisa

Elhalnak a vágyak,
a keselyűk mindent felzabálnak,
az élet maradékait,
a szerelem szürke hamvait,
a fényűző gondolatok ábrándozásait
a jéghideg szél hordja szerte-szét.

1 másodpercre kővé dermedek, figyelek,
az elhagyatottság minden jele az arcomon,
de nincs megállás,
ez nem a végállomás.

A lélek önpusztító extázisa
tombol,
terjed,
új perverziókra gerjed.
Bőrömbe égeti
az új kor S.O.S. jeleit,
dühösen támad,
őrjöng
megfékezhetetlenül,
a hatalmába kerít.

Kihagyott ritmusokra ver a szív-
-telen sápadt látomás
andalító undora
visszhangozza a holnap mámorát.

Tébolyda ez,
maga a megbecstelenített mennyország,
százezer elmeosztály
idegtépő harca,
de nincs menedék,
nincs már semmi.

Nincsenek véletlenek,
csak a tudatosság öntudatlan,
elképesztően gyors pusztulása.

 



Szerző: TTTAAA

közzétette: 22:48-kor
2012 április 25, szerda

A létezés elviselhetetlensége

Ez az üres memória-sáv
STOP táblához ér az elme országútján.

Mikor az örökkévalóság
belesűrűsödik 1 órába,
hallom, ahogy üvölt minden gondolat,
és a halva született próbálkozás
erőtlenül botladozik az üresség sivatagában.

Sűrű halmazállapotú örvényrendszerek
süvítenek át
2 vízcseppként lepergő
fájdalommolekula között.
Még a törékeny létezés elviselhetetlen nehézsége is
itt szorong bennem,
a mélynél is mélyebben
rejtőzködő tűz -
jégtábla hátán válik elérhetetlenné.

Magukból kifacsarodott
kísértetek bolyonganak
elzüllött városok peremén.

Széthullott mondatok akaratlanul is
elenyésznek a Teremtő szájában -
elhomályosodik a képzelet -
útvesztőjében halálra ítélt a józan ész.

 

 

Szerző: TTTAAA

közzétette: 22:44-kor
2012 április 25, szerda

A legsötétebb óra

Varázslat: meg-megtörik
Szerelem: el-elveszik.
A monoton hétköznapokba gyökeret ver
a némaság.

Tapintható a csend.

Talán ez a legsötétebb óra…

Élve temet el
a félelem utolsó hulláma
a lélek útvesztőiben.

Kínzó hangulatváltozások – gondolatvírusok,
az őrület határán bolyonganak a napok,
a szív útjain leomló hidak
a fekete égbe zuhannak.

A réveteg tekintet
a semmibe mered
és kaján vigyorral élvezkedik
a fájdalom szépségében.

Szerző: TTTAAA

közzétette: 22:40-kor
2012 április 25, szerda

Elvont pillanatok

A pillanat absztrakciói
reinkarnálódnak
a haldokló napok ormain.
Kibelezett álmok
hibátlan önpusztítása
vízesésként száguld az ismeretlenbe.
A tárgy nélküli világ
tiszta érzékenysége
elveszik a kozmikus térben.
A szörnyekkel küzdő
én-hadsereg
megpihen a rothadó  rózsakert
lehulló virágszirmain.

Szerző: TTTAAA

közzétette: 22:37-kor