2011 március 29, kedd

Írtam egy verset

Míg aludtál, írtam egy verset:
kedveset, szépet,
pont olyat, mint Te vagy.

De, mikor felébredsz,
már bánni fogom az egészet,
mert nem tudom szavakba önteni
azt,  amit irántad érzek.

Szerző: TTTAAA

közzétette: 03:52-kor
2011 március 29, kedd

Nap mint nap

Végül úgy is beleveszik majd minden,
idő, tér, érzelmek, szerelmek
a mámor folyékony, fojtogató forrásaiba,
amiből felbugyogva
csak a szégyen marad itt velem.
Meg az az önmarcangoló, ostoba,
kétségbe esett, eltorzult, könnyekkel teli,
részeg mosoly,
mellyel megvetem magam
nap mint nap.

Szerző: TTTAAA

közzétette: 03:38-kor
2011 március 29, kedd

Keresett szerelem

Átsuhan agyamon egy szivárvány színű árnyék
a gondolat nem más, mint egy seb a valóság testén.
Lenyomatot hagy az idő, de az csak egy emlék......
egy másik világ romjai közt keresem szerelmét.

Szerző: TTTAAA

közzétette: 03:32-kor
2011 március 29, kedd

Csak te és én

Már nincs másik személy,
csak te meg én.
Nincs másik bolygó, csillagrendszer,
Nap, Hold, ég,
...csak te meg én.
Eltűnt minden más,
megszűnt a világ.

Csak te meg én
állunk a föld peremén,
nézzük az a ürességet,
látjuk a végtelent
és belelépünk.

Csak te és én.

Szerző: TTTAAA

közzétette: 03:24-kor
2011 március 29, kedd

Időm lejárt

Pezsgőt rendelek és a szemébe nézek,
feltenni a kérdést persze félek.
Csatát vesztettem önmagammal,
de felizgat hideg szavaival,
észrevétlenül terít le ez a helyzet,
maradnék, de el kell mennem.

Időm lejár......

Minden óra megáll,
szerepemet
már csak a képzelet játssza tovább!

Aztán cigarettára gyújtok
és nézem, ahogy a füst gomolyog.
Megyszólalni még mindig nem tudok.
Lenyűgöző,
elhagy minden képzelőerő,
a hatása alatt vagyok,
csak ő tudja mit akarok.

Időm lejár.......

Minden hiába már,
szerepemet
csak az elmúlás játssza tovább!

A pezsgőt szürcsölve az arcát nézem,
a 22-es csapdájába lépek.
Ő a bőrtönőr, én meg a foglya,
de számon kérni rajta senki sem fogja.
A pillanat elillan,
a vágy halványuló érzése utoljára felvillan.

Időm lejárt.......

Minden veszve már,
szerepemet
senki és semmi sem játssza tovább!

 

Szerző: TTTAAA

közzétette: 03:19-kor
2011 március 29, kedd

Szárnyaszegett szárnyalások

Szövegfoszlányok,
hang-maradékok,
kép néküli képek,
érzelmetlen érzések.
Értéktelen kis kacatok,
értelmetlen kifejezések,
elhanyagolt pillanatok,
elfelejtett létezések.

Váratlan vágyak,
jól ismert felismerések,
eltemetett elgondolkodások,
véletlen direktek.
Számtalan számok,
megoldatlan megoldások,
megtervezett rögtönzések,
beláthatatlan kilátások.

Még folytathatnám, de ezek is
mind-mind: szárnyaszegett szárnyalások.

Szerző: TTTAAA

közzétette: 02:57-kor
2011 március 29, kedd

Ön-arc-kép?

Csak 1 génhibás teve,
azért is a neve Steve.
Púpját a hasán hordja a háta helyett,
de a külsőségek életében sosem kaptak helyet.
Tulajdonképpen aranyos meg kedves,
de néha saját mocskában fetreng,
mint egy primitív állat,
akinek szájából csorog a nyála.
Elkövetett hibáiból nem tanulva,
ugyanazon csapdákba esik újra meg újra,
mert ő csak a mában él,
de szíve legeldugottabb szegletében él egy jövőkép.....
Éli és élvezi az életet,
néha úgy érzi ennél többet nem tehet,
mert a korlátlan lehetőségek hazájában
beleveszett saját tudathasadásába,
mert gyakran nem értik, néha meg félre,
de nem is kíváncsiak az egészre,
ami izgalmas és érdekes,
mint a megoldásra váró képletek.
Elnéző és megbocsájtó
türelme akkora, hogy nincs is rá szó.
És ha tehetné, odaadná mindenét,
csakhogy a Világ elnyerje békéjét.
És, hogy kinyilatkoztathassa szeretetét
segítségül hívja az univerzum ősi szellemét.
Őszintesége kivánni valót hagy maga után,
mint ahogy ő is itt fogja hagyni gondolatai lenyomatát.
Jóakarata végtelen,
tenniakarása szűntelen,
csak a lustasága akadályozza meg ebben,
ezért nem tudja megoldani a lehetetlent,
ami pedig csak abból áll, hogy:

meg kell változtatni néhány rossz szokást!

Szerző: TTTAAA

közzétette: 02:38-kor
2011 március 29, kedd

SONAM

Tulajdonképpen egy kislány, de Kisöcsinek hívják.
Mégcsak másfél éve ismerem, de már nagyon szeretem,
mert aranyos, amikor sír és cuki, amikor nevet.
Remélem, soha nem felejti el a nevem!
Sok időt töltünk ébren és jó nagyokat alszunk,
remélem, soha nem fog összeakadni a bajszunk!
Kócos kis haja kesze-kusza,
ő Pista bátyja kis Brekusza.
Kis pocakját mindig tele kell tartani,
különben nagyon elszomorodik
és akkor jön a nagy színjátszás:
éhen akar halni Tóbiás.

A délelőtt minket mindig úton talál,
New York veszélyes, ezért nagyon vigyázni kell rá,
mert Ő egy kis Tündér, aki oviba tart
és nem érheti semmi baj.
A metrón sokat játszunk és beszélgetünk,
az emberek irígyen néznek: milyen jó is nekünk!
Pedig nem vagyunk mások,  csak legjobb barátok!
Hétvégén irány a játszótér,
és ez az érzés mindent megér,
mikor látom játszani önfeledten,
könnyek gyűlnek a szememben,
mert úgy szerettem és gondoskodtam róla,

mintha csak az enyém volna.

Szerző: TTTAAA

közzétette: 02:12-kor
2011 március 28, hétfő

testem alliterációi

tudatomban téves tapasztalás

arcomon aggok aggályai

vénámban vadak vágyai

számban szenvedélyes szavak

agyamban andalgó alternatívák

szívemben szánalmas szeretet

testemben tespedt tehetetlenség

kezemben katasztrófális képtelenség

fülemben fülledt füllentés

szememben szép szenvedés

homlokomon halott hegek

elmémbem elveszett elmúlás

orromban ordító odaadás

lábamban lázadó lazaság

vállamon valótlan világ válsága

fejemben félkész fáradtság

újjaimban újitó újdonság

hasamban haldokló hiedelem

zsigereimben zseniális zsibvásár

beleimben baljós barbárság

ereimben elmés elszántság

véremben vaditó vázlatok

ágyékomban ábrándozó állatiasság

énemben édes élvezet

magamban magát mutogató, maró magány

Szerző: TTTAAA

közzétette: 03:53-kor
2011 március 27, vasárnap

Minden világ, minden mássága

 

Minden világ minden mássága

Minden világ minden másságát mindig másként fogom látni,
vágyni és várni
jókedvűen dúdolni, mert
szerencsére mindenki szerencsétlen.
És ez a jó az egészben, hogy
félben, délben
1 felizgatott félrészeg félszegen falaz,
keresi a kiutat, ássa a kutat, és új lehetőségeket kutat
ebben az életnek kinevezett szarban,
ahol mindig baj van,
ahol minden szavad magad vagy
és mindent szabad magadnak,
de, ha mindent megadsz magadnak,
egy szavad sem marad magadnak.
De akkor majd felültetnek egy leütésre,
aminek minden hangja csodára képes,
amit minden zongora érezni képes
és ha felszáradtak majd a könnyeim,
közönyöm, röhögve nyomja a csikket a képükbe.
nem képletesen, nem gyáván
keresve a kiutat az önpusztítás labirintusából,
melyben kicsit eltévedve, nagyon betépve
egy újabb felessel azért megspékelve,
undorodva, de azért vidáman
hányva, de azért józanul
pofákat vágva, de azért elfogadva,
istenre esküdve, de búval bélelt próféták példás életét
semmibe véve,
vérre menő csatákban,
elkerülhetetlen csapdákban,
a csapból is folyó pedofíliában,
100-szorosan lekenyerezett médiában,
hangtalanul üvöltő zaj-eufóriában,
bombabiztos kazamatákban,
haldokló nyomornegyedek szűk utcáiban,
az emberiség mocskának legundorítóbbjában

100.000 végveszély - utolsó figyelmeztetés
párbajgyőzteseként
elered majd a vér,
miként megered az ég,
mert semmire sincs mentség.
De azért így is szép
ez az öncsonkító beteljesedés-
lesz majd a végső menedék,
mely elvezet egy felekezethez,
amely nem nyújt majd egy fele kezet sem.
Kézrázás helyett ökölcsapások, mint egy
ökörcsapáson.
ahol a barmok csak igenlenek,
a nemtelenek: jellegtelenek,
de igazuk lehet nekik is abban, hogy
az élet csak egy látomás,
a házfalakon feszülő magány,
maga a tudathasadás.
A nincstelenség netovábbja pedig
szürkülő fényár,
amit a szűkülő halál vár.
Óvatosan kivárva, mikor a csillagok nappalt hazudnak
és az átlátszó leheletek fekete port kergetnek,
törött ablakok töretlen csillogásán,
miközben andalgó sétáink
rémálmokra ébrednek,
és kedvesünk kezének keresése
csak kihűlt hamuban fuldokló,
ösztönös túlélési mozdulat.
Amiben minden világvégi,
világmegváltó gondolat meghasad,
mint mikor a mag hasad.
a te hasad, az én agyam,
amiben a végtermékek kiszállókártyára várnak,
mint egy várban: az ütközetre váró katonák egyenruhában.
Innen rontok majd ki: vért ordítva,
száraz spermát lövellve,
cseppfolyós alibiket szolgáltatva a világnak
- mely táptalajt ad millió virágnak-
és elhintem az elhihetetlent, hogy
van még végtelen, elérhetetlen galaxis,
amiben valóra válthatjuk álmunkat is,
mert ez a fejezet még nincs lefejezve.
Elérjük majd az elérhetetlent
és értetlenül állunk,
mintha álmunk,
állam-
érdekből kiindulva,
csak állatok ösztöne lenne.
Pedig az is csak ez a szánalomra méltó,
melankolikus agy-zsiger ábránd,
ami sosem hagy árván,
társaságot kölcsönöz,
mindent elad, de csak a felét kapom vissza.
De ez így tiszta...
üzlet ez is, mint bármi más.
Kenyeret keres magának a nyomorúság,
én hallgatólagosan beleegyezem,
miközben önmagam keresem,
mert: eladnám a lelkemet
és odaadnám a testemet
bárkinek,
mindegy, hol, mikor, hogyan,
csak elégítse ki másságom által okozott
magány-vágyódás-frusztráció háromszögemet,
ahol a hiány gonosz tervet szövöget
még annak az árán is, hogy
belekerülök az ördögi körbe,
ahol csak a kokain visz körbe-körbe,
mert az egyedül töltött évek
belezuhannak egy mélységes,
öngyilkos hajlamú mélybe,
melyre nincs geológiai fogalom.
De fogadom, hogy
magányosabb vagyok, mint az űrben lebegő űrhajós,
és ez a jel elég baljós,
mert az ajtók
félig csukva vannak
és láthatatlan szemek
figyelik remegő kezem,
mellyel a kilincsért nyúlok
és ilyenkor előjön az a furcsa látomás:

amiben minden világ minden másságát,mindig is másként fogom látni...

Szerző: TTTAAA

közzétette: 05:22-kor